|
|
Látogatás a Maguránál II.
A
gyár 5 részre tagolódik. Gyártási sorrendben az első részleg a külső
beszállítók által elkészített nyers öntvényeket, alapalkatrészeket
fogadja, tárolja, szortírozza és különféle forgácsolási eljárásokkal az
összerakás számára használható állapotba hozza. Tehát egy külső
beszállító a nyers alumíniumból kiönti például a féktestet, de a
szimeringek, o-gyűrűk helyét, a csatlakozások meneteit, tehát a végső
formáját már a gyárban munkálják ki. A forgácsoló gépek 21. századi
technológiával, szinte emberi beavatkozás nélkül teszik a dolgukat.
A
forgácsolási eljárás után lép színre a minőség ellenőrzési osztály,
ahol a kimunkált alap-alkatrészek átesnek az első minőségi teszten. Az
után kerülhetnek át a második részlegbe, ahol a kész termékek
összerakása folyik. Itt a folyamatok jelentős része automatizált, de
nagyon sok lépést kézzel végeznek. A fékeket – féktest, fékkar,
fékvezeték-, például egyesével, kézzel rakják össze, de azután az
olajjal való feltöltést, a légtelenítést, és a kész fék tesztelését már
gépek végzik.
A teleszkópoknál kicsit más a helyzet. Itt szinte
minden munkafolyamatban részt vesznek a dolgozók. Kézzel rakják össze a
villák belsejét, egyesével préselik be a vállba a szárakat, a villák
olajjal és kenőanyaggal történő feltöltése is egyesével történik, sőt,
minden villát egy teszter segítségével kézzel is megnyomkodnak, hogy
minden tökéletesen működik-e rajta. Az összerakás után újra akcióba lép
az ellenőrzési osztály, és a termékeken véletlenszerűen egy harmadik
ellenőrzést is végeznek.
Ezután az alkatrészek csomagolásra kerülnek és a 4. osztály, az értékesítés kiszállíttatja őket a megfelelő célállomásra.
Az
5. részleg a szürke eminenciásként háttérbe húzódó termékfejlesztés,
ahová érthető okokból nem kaptunk bebocsátás. Pedig szerettünk volna.:)
Mivel
ez a gyár a kerékpár alkatrészek mellett gyárt a BMW számára fékeket és
szivattyúkat is, ezért az ISO szabvány mellett meg kell felelniük az
ennél még szigorúbb német autóalkatrész-gyártási szabványoknak is, ami
megnyugtatóan hangzik. Ez azt jelenti, hogy a kerékpáros
alkatrészeknek ugyan azokon a szigorú teszteken kell átesniük, mint a
jóval nagyobb terhelésre szánt autóalkatrészeknek.
Ennyit a
gyárról. A következőkben a Magura garanciális központját és a számunkra
szervezett technikai képzést vesszük górcső alá.
|